Természet - Bor - Kultúra

Amiben hiszünk, amiért teszünk...

A Szent György - hegy kis ékköve, az Angyal Pince és a hegy lábánál fekvő Kalyiba összefonódásából jött létre a természetre, borra és kultúrára épülő sajátos világ, mely az évek során a Hajagos tanyával és a Rejtekkel kiegészülve alkot egységet. Egy mikrokozmosz, melyben megmutatjuk a számunkra oly kézzelfogható csodáit környezetünknek, hogy ebben mások is élvezetüket lelhessék, hogy rányithassuk eme szépségekre az érdeklődők tekintetét.

Természetesen, tisztán, egyensúlyban...

A Szent György - hegyen és környékén fekvő területeinken működő borászat, népi hagyományokra épülő növénytermesztés és állattartás egyaránt a természetességre, a természet megértésére alapozza működését, nem használva a földet, tőkéinket és állatainkat, hanem együttműködve velük. A Pincében és a Kalyibában folyó munkának egyaránt sajátossága, hogy a magas szintű szakmai képzettség ellenére elkezdtünk az élővilágtól tanulni, legfontosabb mestereinknek a tőkéket, lovakat és a természetet választva. Sajátos utat, merész lépéseket jelentett ez, melyben csak bízni tudtunk, s ami azóta meghozta számunkra gyümölcsét és meghálálta a belé vetett hitet. Ma minden nap meg tudjuk élni a csodát egy korty borban, vagy egy csendes sétán, ahol lovaink nyargalásznak körül minket.

Mindezt természetesen, tisztán, egyensúlyban.

Legfontosabb irányelvünk, hogy semmiféle módon nem teszünk erőszakot az élővilágon, s hiszünk abban, hogy a természetes folyamatok is terelhetőek a megfelelő hozzáértéssel és rengeteg odafigyeléssel, szükségtelenné téve minden művi beavatkozást.

Szenvedélyesen figyeljük és csodáljuk az életet ezen az életteli helyen a közvetlen környezetünkben, és szerte a nagyvilágban utazásaink során a különböző kultúrákban.

Mindazt, amit ebből megtanultunk szeretnénk átadni a hozzánk látogatóknak, leegyszerűsítve, sallangmentesen.

4 helyszínen, számtalan programlehetőséggel várjuk vendégeinket, nálunk mindenki talál teret.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el